Kovács Nimród Winery

VinAgora arany a KNW 2015-ös Furmintnak és a 2011-es NJK-nek!

VinagoraFurmint 2015, NJK 2011Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy a rangos nemzetközi VinAgora versenyről két nevezett borunk is aranyéremmel tért vissza: a 2015-ös Furmint és 2011-es NJK is a dobogó legfelső fokára állhatott. Ikonikus hegyünk, a Nagy-Eged olyan adottságokkal bír, amelyhez hasonlót Magyarországon csak igen kevés termőhely mondhat magáénak. Kovács Nimród, a KNW tulajdonosa több alkalommal is felidézte, hogy itt főként magyar fajták telepítése volt a cél. A Furmint oltványokat Szepsy Istvántól kapta a borászat, s 350 méter magasságban telepítettük el. A 2015-ös melegebb évjárat volt, hőségriadóval és meleg rekordokkal, amit a szőlő egy ideig jól tolerál. Szerencsére a minimumtól egy kevéssel több csapadék érkezett, így végül is egészséges, kiváló minőségű szőlőt szüretelhettünk. Illatában és ízében is rendkívül elegáns bor, kifinomult, nem túl tolakodó körtés, de annál karakteresebb ásványos jelleggel. Süteményes hordófűszerek, egy árnyalatnyi vanília, virágok, és még több körte a hosszú kortyban, ahol szintén a mészkő és kovakő dominál. A 2011-es NJK a második évjárat, amit már teljes egészében a Grand Superior területről szüreteltünk: 60% kékfrankos, 40% syrah. Összetett, vaskos bor, málnás, likőrös, füstös jegyekkel, ízében némi szilvalekvárral, gyönyörűen integrált tanninokkal. A fiatalabb évjárathoz képest húsosabb, bőrösebb bor, nagy potenciállal.

Nyertes borainkról bővebben itt olvashat: https://kovacsnimrodwinery.hu/borok/gyujtoknek/

Mit kell tudni a VinAgora versenyekről?

A vinagoraVinAgora a tíz nemzetközi borverseny egyike, s az egyetlen ilyen szintű verseny, amelynek Magyarország ad otthont, immár 19. éve. A szigorú szabályzat szerint egy-egy asztalnál mindig kisebbségben ülhetnek az adott ország bírái, a külföldieknek pedig más-más országból kell érkezniük. A zsűri általában 5-7 tagú, s a három napos rendezvény alatt egy-egy napon két hosszabb szünettel, három etapban bírálnak. Az idei versenyt Egerben rendezték, június 16-18. között, s 19 ország ítészei voltak itt, köztük például angol, belga, francia, orosz, libanoni, német, román, szlovák, cseh szakértők. Idén 548 mintát küldtek be a borászatok, s a korábbiakhoz képest magas – több mint 12 százalék – volt a rozék aránya. Külön informatikai rendszerrel pontoznak: mindenki kap egy-egy laptopot, oda írja a pontszámokat, s így nemcsak az International Organisation of Vine and Wine százpontos értékelési szisztémája követhető könnyedén, de minden bor komplex leírása is látható. A zsűritagok szövegesen is értékelnek, ezt pedig később az adott borászokhoz is eljuttatják. A VinAgora versenyeinek helyszíne minden páratlan évben Budapest, a páros években pedig egy-egy borrégió ad helyet az események, ami jó alkalom a vendéglátó régió borászatainak is a bemutatkozásra.